Első nap

 Sziasztok Manók!

Íme, belekzdtem hivatalosan is második blogomba, amit még másfél éve kezdtem írni, s mostanra szántam rá magam, hogy nektek is megmutassam:) Remélem tetszeni fog!

(Mindenféle véleménynyílvánításnak nagyon örülök!)

Puszi: Pritty Pratty

 

-Anya! Nem találom az egyenruhámat!  - kiabáltam le a padlásról a földszintre. Ma van a ballagásom ugyanis, és mindjárt kezdődik.
-A vasalónál nézted már? - kiáltott vissza Anya.
-Nem! - s lefutottam a földszintre, a vasalóhoz. És a ruhám ott volt! Kész csoda! Gyorsan visszarohantam vele a szobámba, és átöltöztem. Aztán gyors smink: szempillaspirál, szájfény, és már rohanhattam is le.
-Indulunk! - kiáltott Apa az udvarról. A maradék, aki eddig még nem ment le, vagyis Anya, Dana, Marci és én, gyorsan leszaladt a mikrobuszhoz.
Erre a "különleges" napra (reggel Jocó ballagott, igaz, egy évvel idősebb nálam, de évvesztes, most meg én fogok) Kinga, Áron és Ábel is lejöttek Pestről, és Áron kocsijával követtek minket Veszprém utcáin. Elég messze lakunk a sulimtól, a város másik felén van.
Két perccel az ünnepség kezdete előtt végre beestünk, én pedig gyorsan felsprinteltem a terembe, ahol - minő meglepetés - mindenki csak rám várt.
-Vera, csakhogy itt vagy! - ugrott a nyakamba legjobb barátnőm, Ada.
Adáról dióhéjban annyit, hogy Kiss Adelaidának hívják, a szülei elváltak, mikor ő még csak kétéves volt. Az apukáját azóta sem látta, az anyukája pedig a helyi színház igazgatója.
Alig álltam be Ada mellé a sorba, megszólalt az első zene, a "Ballag már a vén diák...", mi pedig elindultunk lefelé, az udvarra.
Körbe mentünk minden teremben (ezt nem részletezném), és természetesen mindenki sírt. Okos Vera, amiért vízálló szempillaspirált használtál.
Mire leértünk az udvarra, mi Adával már az összes szomjazó, afrikai kisgyereket megitattuk. Hát még mikor Julcsi elmondta a ballagási beszédet!
Így mikor a szülőknek volt három percük, fotózni, csupa szétbőgött fejű gyereket fényképezhettek.
Az ünnepség végén odamentem a magyartanáromhoz, elbúcsúzni.
-Lilla néni, köszönöm az egész éves munkáját! - nyújtottam át a rózsát kedvenc tanáromnak.
-Vera, nagyon szívesen! - mosolygott Lilla néni. - Téged öröm volt tanítani, és nagyon büszke vagyok rád, hogy felvetteke a Vörösmarty dráma szakára. Biztos vagyok benne, hogy sokra fogod még vinni. Nem lennék meglepődve, ha négy év múlva követnéd Kinga példáját... bár az még sok idő! Addig is sok szerencsét Budapesten! Puszilom Kinga is - tette hozzá Lilla néni. Nővéremet is ő tanította, s nagyon büszke rá az SZFE miatt. Meg az eredményei miatt.
-Rendben, átadom - és félreálltam, hogy Ada is oda tudja adni a virágot.
-Lilla néni, én is köszönöm az egész éves munkáját!
-Jaj, Ada, köszönöm szépen! Rád is nagyon büszke vagyok! Melyik szakra is mész a Hunyadiban?
-Franciára, ahová Anya is járt.
-Jaj, tényleg! Anyukád hogy van? Halottam, hogy a mostani rendezése nagy sikert aratott. Mondjuk ez várható volt...
-Jól van, köszönöm...
És ekkor Lilla néni és Ada hosszas fejtegetésbe kezdtek a darabról, a szereplőről, és úgy általában a színházról, mert mindketten otthonosan mozogtak benne. Lilla néni, amíg nem tanított, súgóként, és ügyelőként is dolgozott a helyi színházban, Ada meg hát... ő ebbe született.
Engem is érdekelt a színház, azért is jelentkeztem dráma szakra, Budapestre - mire kiharcoltam, hogy felengedjenek! - és valamennyire én is benne voltam ebben az egész színházasdiban (apukám a színház zenekarának a tagja) így érdeklődve hallgattam, amint éppen a bonvivánt szapulják, mert mindenért Ada anyukáját hibáztatja. (Mármint szigorúan a darab keretein belül.) Szóval elvoltunk.
Éppen ott tartottunk, hogy Adára hogy hat az anyukája idegessége, amikor megjelent Anya és Ada anyukája, beszélgetve.
-Gyere, Vera! Mennünk kell, mert megérkeztek a nagyiék a ballagási vacsorára!
-Igen, Ada, gyere te is, mert mi is meg vagyunk hívva.
-Hát akkor jó nyarat Lilla néni! - búcsúzkodtunk.
-Szervusztok, lányok! Vigyázzatok magatokra!
-Rendben! Viszontlátásra!
Négyesben indultunk kifelé az épületből.
-Anya - súgtam - hogy-hogy meghívtad Adáékat is a vacsorára?
-Pillanatnyi ihlet. Ovi óta jóban vagytok. Egyik testvérednek sincs ilyen jó barátja. Meg én jóban vagyok Ada anyukájával.
-Aha. Végülis én örülök. Csak érdeklődtem - vontam vállat.
Mikor odaértünk az étteremhez, leparkoltunk, kiszálltunk, és beözönlöttünk a vendéglőbe. Összesen 19-en voltunk (mi, egyik nagymamámék, mivel a másik Izlandon lakik, ők nem tudtak eljönni, meg Ada az anyukájával és a nevelőapjával) és egy külön terem volt kibérelve nekünk. Én természetesen Ada mellé ültem és gombás pizzát rendeltünk. (Ez a barátságunk jelképe. A gombás pizza.)
Amikor mindenki végzett a vacsorával, apukám felállt, megkocogtatta a poharát, és hosszú szónoklatba fogott.
-Tisztelt Mindenki! Három gyerek - Vera, Jocó és Ada - ballagott ma el az általános iskolából. Emeljük rájuk poharunkat! - mindenki koccintott,  majd Apa folytatta. - Azért hívtunk meg ma este titeket, hogy ezt megünnepeljük. Elsősorban. Másodsorban azért, mert köztünk van egy friss diplomás is. Kinga színművésznő lett!
Itt következett egy kisebb szünet, amíg mindenki összepuszilta Kingát, majd folytatódott a beszéd.
-De van még egy harmadik ok is, amiért mi most összeültünk. És ez már egyáltalán nem olyan jó hír, mint az előzőek. Legalábbis a gyerekeknek biztos nem.
Ijedten néztem össze Adával. Mi következik?
-Elköltözünk Budapestre.
Hogy miii?
Könnyes szemmel néztem Adára. Ő meg rám.
Mindenki éktelen lármába kezdett, és felugrált az asztaltól.
-Csend! Szeretném elmondani az okokat! - kiáltott apukám.
Erre mindenki elhallgatott.
-Összesen hét ilyen ok van. Az első és legfontosabb, hogy felajánlottak nekem egy állandó állást a Budapesti Operettszínház zenekarában.
-Gratulálunk! - kiabált közbe a nagyim.
-Köszönöm. Szóval. A második ok: a feleségemnek, anyukátoknak - fordult felénk - pedig a Zeneakadémián egy énektanári állást.
-Gratulálunk! - kiabált be újból nagyi.
-Köszönöm - mosolygott Anya.
-Harmadik: Kingát leszerződtették a Nemzetibe. Anyukám, most nehogy közbe szólj! - így nagyi torkán akadt a következő "Gratulálunk!". - Negyedik és ötödik: Jocó nagy harcok árán, de felvételizett a Bartók konziba, klarinét szakra, és felvették, valamint Verát is felvették oda, ahova menni akart: Vörösmarty, dráma tagozat. Hatodik: Zsófi ősztől az Operaház balett-táncos képzésére járhat. És az utolsó: Marci fiunkat felvették egy különleges tehetségeknek fenntartott általános iskolába, ahol rajztudását fejlesztheti majd. Köszönöm a figyelmet! Lehet beszélni!
Azt a kavarodást, ami most következett, nehéz lenne szavakba önteni... Mindenki a saját érdekeit helyezte előtérbe: akik valamiért Pesten tanultak tovább, azok örültek, Andor, Csenge, Máté és Anna viszont nem,  hogy itt kell hagyniuk a sulijukat, a barátaikat  és a többi és a többi...
Én voltam a köztes: örültem, mert Budapestre kerültem suliba, és így legalább a családom is jön velem, és sírtam, mert így már semmi szál nem fog fűzni Veszprémhez. Ha csak az nem... Ez az! Hiszen a nagyiék itt laknak! Akár minden hétvégén lejöhetek Adához!  Hurrá!
A vacsora végül jó hangulatban ért véget, mert mindenki megtalálta, miért jó neki a költözés.
Anyával megbeszéltem, hogy Ada nálam alszik, hiszen ez lesz rá az utolsó alkalom: holnap és holnapután dobozolunk, kedden pedig költözés Budapestre...
Otthon Annát lepateroltuk Jocó szobájába, és megfürödtünk. Amíg Ada zuhanyozott, elővettem a rejtett nasis dobozomat, és mindent kipakoltam belőle: chipset, csokit, cukorkát, ropit, és kekszet. Valamint előkészíttettem a laptopot a filmnézésre.
-Mit nézünk meg? Ötös toplista?  Vagy legyen csak a hármas? - kiáltottam be a fürdőbe.
-Jó lesz az ötös!
Miután Ada megfürödött, bekuckóztuk magunkat az ágyamba, és kezdődhetett a maratoni filmezés...

Prológus helyett...

  Szia! :) Vera vagyok, 14 éves. Veszprémben lakom, nem kis családommal együtt. Pontosan 12-en vagyunk testvérek, plusz Apa és Anya.
  Egy négylakásos társasházban élünk, az állatkert felé.
  Bemutatom a tesóimat, hogy képben legyetek. Kicsit sokan vagyunk,de meg lehet jegyezni.
  Első a sorban a nővérem, Kinga. 23 éves, és Budapesten tanul, a Színművészetin. Idén fog végezni. Nagyon tehetségesnek mondják a tanárai. Hááát, én egyetértek velük, tényleg elég zseniális. (Több helyre hívták már beugrani, pedig még csak egyetemista!)
  Utána jön a bátyám, Áron. 21 éves, szintén Budapesten tanul, de ő mérnöknek. Nagyon helyes, imádják a lányok, de már három éve ugyanaz a barátnője van. Lassan azt várjuk már, mikor kéri meg a kezét.
  Harmadik (szintén) a bátyám, Ábel, 20 éves, és ő is Pesten tanul. Valamiért a színház megfoghatta a családunkat, mert ő ügyelő szakra jár, az SZFE-re. Van egy barátnője, akit mi mind utálunk. :D
  Negyedik a nővérem, Zsófi. 18 éves és gyönyörű! Ennek függvényében elég beképzelt is, ezért nem jövünk ki valami jól. Álmodozik róla, hogy balett-táncosnő lesz. Hároméves kora óta balettozik, de szerintem már előbb el kellett volna kezdenie valami balettsulit.
  Utána jön Jocó. 15 éves, elég hülye, és idegesítő, valamint éretlen. De elég komoly szinten focizik, bár mondta, hogy nem látja benne a jövőjét.
  Dobpergést, mert most jövök én! :) A hatodik a sorban. Imádom a klasszikus zenét (főleg Mozartot), és a zenés színházat. Ezért sokat szivatnak meg cikiznek, de már megszoktam. Ráadásul a legjobb barátnőm, Ada, ugyanilyen, szóval ketten kiállunk egymásért.
  Nálam két évvel fiatalabbak az ikrek: Csenge és Andor. 12 évesek és khm... Csenge hülye, Andor pedig nagyon hülye. Ennyi a különbség köztük, amúgy rettenetesen hasonlítanak egymásra.
  A kilencedik Anna, akivel mindent meg tudok beszélni. 11 éves, és nagyon jóban vagyunk. Görkorizik (versenyszerűen) és csellózik.
  A tizedik Mátéka, 8 éves. Odavan a kukásautókért, és mindenkinek azt mondja, hogy kukásbácsi lesz.
  A tizenegyedik Marci, 6 éves. Irtó cuki, csak az a baj, hogy mindig lenyúlja a csokimat. :)
  Az utolsó pedig Dana-baba, 3 éves. Neki nincs még különösebb személyisége (jó, van, nem leszek gonosz), hacsak az nem, hogy mindig nála van a citromsárga nyuszija. :)
  Apukám klarinéttanár, de több színházba is szokták hívni, zenekarokba. Anyu szolfézst, magánéneket és törit tanít, valamint van egy musical csoportja is.
  Néha megőrülök tőlük, de nagyon szeretem őket: ez az én családom.
  Úgy gondolom, hogy amik velem történtek az eltelt pár hónapban, esetleg Titeket is érdekelhet. Ezért megosztom veletek, hátha tanultok a hibáimból, nevettek a csetlés-botlásaimon, megismeritek az én kis világomat. :)